Bevezetés a Számításelméletbe I.
2014/2015. első félév
 


Tudnivalók a tárgy átalakulásával kapcsolatban

A kari mérnökinformatikus alapképzés 2014. őszétől átalakult, megújult formában indul; ez a Bevezetés a számításelméletbe tárgyat is jelentős mértékben érinti. Az ezzel kapcsolatos információk fontosak azoknak is, akik a tárgyat először veszik fel és azoknak is, akik korábban már hallgatták.

Információk a tárgyat először felvevő hallgatóknak

A BSz1 tárgy anyaga az elmúlt évekhez képest jelentősen átalakult. Reméljük, hogy ezzel könnyen befogadható, a BSz1-re épülő tárgyakat jól előkészítő és - nem utolsósorban - a matematikát szerető hallgatóink számára izgalmas és inspiráló tárgy jött létre. Az átalakulás azonban azzal jár, hogy az elmúlt években a tárgy oktatása közben létrejött segédanyagok (jegyzetek, feladatsorok, zárthelyi dolgozatok) nem illeszkednek a megújult anyaghoz. Ezért a tárgyhoz új jegyzet készült, ami szándékaink szerint teljesen lefedi az ettől a félévtől érvényes anyagot. Azt javasoljuk mindenkinek, hogy ne, vagy csak nagyon korlátozott mértékben és kritikával használjon minden, a korábbi évek BSz1 anyagához készült segédanyagot; könnyen előfordulhat, hogy ezek inkább akadályoznák, mint segítenék a tárgy tanulásában.

Információk azoknak, akik a tárgyat korábban már hallgatták

A karon a BSc képzés átalakulásával kapcsolatban hozott szabályozás szerint azok a hallgatók, akik a (BMEVISZA103 kódú) BSz1 tárgyból egy korábbi félévből (érvényes) aláírással rendelkeznek és ebben a félévben a tárgyból a reguláris kurzust (tehát a BMEVISZAA00 kódú tárgyat) vették fel, eldönthetik, hogy a vizsgát a régi, vagy a megújult követelmények szerint kívánják teljesíteni. Ezt a döntést elég a vizsgán, a tétel húzása előtt közölni, de érdemes minél hamarabb meghozni.

A vizsgakurzust felvett hallgatóknak nincs ilyen döntési lehetőségük, ők a régi követelményrendszer szerint vizsgáznak.

Az aláírással nem rendelkező hallgatók természetesen szintén nem választhatnak: nekik az új (BMEVISZAA00 kódú) tárgyat kell felvenniük és ennek a követelményei szerint kell a zárthelyiket és a vizsgát teljesíteni.

Azoknak, akik az új követelményrendszert teljesítik, nagyon nyomatékosan javasoljuk, hogy mind az előadásokat, mind a gyakorlatokat látogassák és a zárthelyiket is írják meg (akkor is, ha ez a számukra nem kötelező). Az új anyagban vannak olyan részek, amelyek a korábbi tárgyban egyáltalán nem szerepeltek (ezek döntő többsége ugyanakkor szerepelt a BSz2 tárgy anyagában) és vannak olyanok is, amelyeket jelentősen eltérő tárgyalásban és felépítésben oktatunk. Határozottan lebeszélünk mindenkit arról, hogy a korábban szerzett tudására alapozva, a változásokra és újdonságokra koncentrálva próbáljon felkészülni az új tematikájú tárgy zárthelyi dolgozatára vagy vizsgájára; megítélésünk szerint ez nagyon rizikós vállalkozás volna, nehezebb, mint akár a régi, akár az új tárgy anyagának a nulláról való elsajátítása.

Azoknak, akik a vizsgakurzust vették fel vagy döntésük szerint maradnak a régi vizsgatematika mellett azt javasoljuk, hogy ne, vagy csak korlátozott mértékben és kritikával használják a felkészüléshez az új jegyzetet.


Előadó:

Időpont:

Helyszín:

Szeszlér Dávid (email: szeszler_KUKAC_cs.bme.hu)

Hétfő 10.15 - 12.00

IB 028

Wiener Gábor (email: wiener_KUKAC_cs.bme.hu)

Hétfő 10.15 - 12.00

IB 026


Gyakorlatok, gyakorlatvezetők:
  

Kurzuskód:

Gyakorlatvezető:

Időpont:

Helyszín:

10a

Balázs Barbara (email: hut-barbara_KUKAC_hotmail.com)

Kedd  10.15 - 11.45

IB 134

10b

Richlik György (email: richlik_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  10.15 - 11.45

IB 138

10c

Titkos Tamás (email: titkostamas_KUKAC_gmail.com)

Kedd  10.15 - 11.45

IB 139

11

Vizer Máté (email: vizermate_KUKAC_gmail.com)

Kedd  10.15 - 11.45

IB 140

12

Szabó Réka (email: szabo_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  10.15 - 11.45

IB 145

13

Frigó Erzsébet (email: frigob_KUKAC_gmail.com)

Kedd  10.15 - 11.45

IB 146

14

Kiss Ferenc (email: kferenc_KUKAC_math.bme.hu)

Kedd  10.15 - 11.45

R 504

15

Keszegh Balázs (email: keszegh.balazs_KUKAC_renyi.mta.hu)

Kedd  10.15 - 11.45

R 505

16

Pach Péter Pál (email: ppp_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  10.15 - 11.45

R 506

17

Richlik György (email: richlik_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  8.15 -  9.45

IB 138

18

Balázs Barbara (email: hut-barbara_KUKAC_hotmail.com)

Kedd  8.15 -  9.45

IB 134

19

Titkos Tamás (email: titkostamas_KUKAC_gmail.com)

Kedd  8.15 -  9.45

IB 139

20

Vizer Máté (email: vizermate_KUKAC_gmail.com)

Kedd  8.15 -  9.45

IB 140

21

Szabó Réka (email: szabo_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  8.15 -  9.45

IB 145

22

Szeszlér Dávid (email: szeszler_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  8.15 -  9.45

QB105

23

Peregi Tamás (email: petamas_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  8.15 -  9.45

QA202

24

Recski András (email: recski_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  8.15 -  9.45

IB 146

E1 (emelt szintű)

Fleiner Tamás (email: fleiner_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  8.15 -  9.45

IE 217-1

E2 (emelt szintű)

Fleiner Tamás (email: fleiner_KUKAC_cs.bme.hu)

Kedd  10.15 - 11.45

IE 217-1

Az emelt szintű gyakorlatot azoknak ajánljuk, akik a tárgy iránt érdeklődnek és kicsit magasabb szintű feladatokra vágynak. Akik ide járnak, azok számára a ZH és minden egyéb tárgykövetelmény ugyanaz, mint a többieknek.

Sok hallgató kérésére a félév utolsó heteiben (kivéve a legutolsót) hetenként egyszer konzultációs lehetőséget biztosítunk azoknak, akiknek az anyag tanulása során kérdései merülnek fel. A konzultációkon a tárgy oktatói a hallgatók által feltett kérdésekre igyekeznek válaszolni. Ezek a kérdések általában a gyakorlatokról vagy korábbi zárthelyikből származó feladatok megoldására vonatkoznak, de bármilyen más, a tárgyra vonatkozó kérdés is feltehető.
A konzultációk nem helyettesítik a gyakorlatokat, a funkciójuk egészen más. Kérjük, hogy a konzultációkon mindenki csak olyan anyagrészhez tartozó kérdést tegyen fel, amelynek megfelelő gyakorlaton jelen volt. (Ennek a kérésnek a célja az, hogy a gyakorlatokat elmulasztó hallgatók ne vegyék el a kérdések megválaszolására szolgáló időt az órákat látogatóktól. Ennek ellenére, természetesen bárki részt vehet a konzultációkon.)
A konzultációkat az alábbi időpontokban és helyszíneken tartjuk:

November 20. (csütörtök), 18.15-19.45, IE217-1
November 26. (szerda), 18.15-19.45, IE220
December 4. (csütörtök), 18.15-19.45, IB134

A gyakorlatokra az előadók minden héten készítenek feladatsort, ezek alább találhatók. A gyakorlatvezetők egy része ezeket (is) használja órán.


Jegyzet:

A tárgyhoz készült digitális jegyzet letölthető innen: http://cs.bme.hu/bsz1/jegyzet

Kérjük szépen, hogy aki a jegyzetben hibát talál (legyen az akár csak egy apró elírás vagy egy félreérthető, pontatlan fogalmazás) az ezt jelezze a szeszler_KUKAC_cs.bme.hu emailcímen. A segítséget előre is köszönjük!

Feladatgyűjtemény:

A tárgy korábbi változatához készült, megoldásokat is tartalmazó feladatgyűjtemény letölthető innen. Fontos azonban, hogy ennek számos feladata vagy nem része a megújult tematika szerinti anyagnak, vagy nem illeszkedik ahhoz (és esetleg inkább zavarja, mint segíti az anyag megértését). Részletesebben:


Értékelés, tárgykövetelmények, vizsga:

Zárthelyik, pótzárthelyik:

A félév során két zárthelyi lesz. A félév végi aláírás megszerzésének (vagyis a vizsgára bocsátásnak) feltétele, hogy mindkét zárthelyinek külön-külön legalább elégségesre kell sikerülnie, valamint a gyakorlatok esetében a 30%-ot meg nem haladó hiányzás.

Az érvényes TVSz-nek megfelelően  a két zárthelyi közül legalább az egyiket már az első alkalommal (pótlás nélkül) sikeresen kell megírni, pótolni legfeljebb csak a másikat lehet. Így a szorgalmi időszak alatt összesen csak egyetlen pótzárthelyi alkalom lesz, ahol vagy az első, vagy a második (de nem mindkét) zárthelyin elért elégtelen eredmény kijavítható, vagy az esetleges hiányzás pótolható. A pótolt zárthelyik eredménye ugyanúgy számít be a vizsgajegybe, mint a normál zárthelyiké.

A pótzárthelyin korábban megírt, eredményes zárthelyi javítása is megkísérelhető, de csak azzal a feltétellel, hogy ilyenkor mindenképpen az új pontszám lesz érvényes, akkor is, ha rosszabb, mint az eredeti. (Ez alól egy kivétel van: a már sikeresen teljesített zárthelyi egy javítónak szánt, de elégtelenre megírt pótzárthelyivel nem vész el, viszont leviszi a megfelelő zárthelyiből származó pontszámot az elégségeshez szükséges minimális pontszám szintjére.)

Ha valaki mindkét zárthelyit (már az első alkalommal) sikeresen teljesítette, de (a TVSz biztosította jogával élve) mindkét zárthelyi eredményét javítani kívánja (és így a számára az egyetlen meghirdetett pótzárthelyi alkalom nem elegendő), az keresse meg (emailben vagy személyesen) a tárgy valamelyik előadóját legkésőbb egy héttel a pótzárthelyi időpontja előtt.

Korábbi félévben szerzett aláírás:

Az érvényes TVSz-nek megfelelően a tárgyból korábban megszerzett aláírás 3 évig érvényes.(Részletesebben ez azt jelenti, hogy az aláírás megszerzését követő hatodik félév vizsgaidőszakjának végéig az aláírás még érvényes.) Ezen az időkereten belül a régi, BMEVISZA103 kódú tárgy aláírása érvényes az új, BMEVISZAA00 kódú tárgyból is. Azok, akik egy korábbi félévből érvényes aláírással rendelkeznek és ebben a félévben is a reguláris előadást és gyakorlatot (tehát nem a vizsgakurzust) vették fel, megkísérelhetik újból megírni a zárthelyiket abból a célból, hogy a korábbi zárthelyik eredményein javítsanak, vagy az aláírás érvényességét meghosszabbítsák. Erre az esetre az alábbi feltételek vonatkoznak:

Ha egy érvényes aláírással rendelkező hallgató az aktuális félévben legalább egy zárthelyin megjelenik, azt úgy tekintjük, hogy az illető kísérletet tett az aláírás feltételeinek újbóli teljesítésére (és rá a fenti feltételek vonatkoznak, mindkét zárthelyi tekintetében). Ellenkező esetben a legutolsó olyan félévbeli teljesítményt vesszük figyelembe, amikor a hallgató megkísérelte az aláírás feltételeinek teljesítését.

Vizsga:

Vizsgára az jelentkezhet, aki érvényes aláírással rendelkezik.

A vizsga szóban zajlik, az alábbiak szerint: a tételsoron szereplő tételek közül a vizsgázó egyet kap, ezt kidolgozza (vagyis a szóbeli felelethez egy bő jegyzetet készít, ehhez legalább 45 perc áll rendelkezésére), majd szóban felel belőle. A felelet abból áll, hogy egyrészt a vizsgázó a jegyzeteire támaszkodva részletesen beszámol a húzott tételről, másrészt a vizsgáztató néhány szúrópróbaszerű, az anyag többi részével kapcsolatos kérdésére válaszol. (A vizsga sikerességéhez tehát nem elég a kihúzott tétel ismertetése, az imént említett további kérdésekre is kell tudni válaszolni.) Az elégséges megszerzésének feltétele, hogy a vizsgázó az anyagban szereplő minden definíciót és tételt ki tudjon mondani, illetve tudjon értelmezni.

A vizsgajegyet a két zárthelyi eredményéből és a vizsgán nyújtott szóbeli teljesítményből alakítjuk ki olyan módon, hogy abba a zárthelyik átlaga 40 százalék erejéig, a szóbeli vizsga 60 százalék erejéig számít bele. Ha a szóbeli vizsga elégtelen, akkor a vizsgajegy is elégtelen (függetlenül a zárthelyik eredményétől). Javító vagy ismétlő vizsga a TVSz szerint tehető. Javító vizsga esetén a zárthelyikből származó eredmények változatlanul érvényesek.

A tárgyhoz tartozó vizsgatételsor innen lesz letölthető a szorgalmi időszak utolsó hetétől.

A vizsgákra a Neptunban jelentkezni kell. Mivel a Neptun csak a vizsgára jelentkezett hallgatók eredményeinek a felvitelét engedélyezi, így nincs lehetőségünk olyan hallgatót vizsgáztatni, aki a jelentkezést elmulasztotta.

A vizsgán (ebből a tárgyból) nem szükséges alkalmi ruhában megjelenni, ez a vizsga eredményét semmilyen mértékben nem befolyásolja.

További jótanácsok a vizsgára való felkészüléshez itt olvashatók.

Technikai tudnivalók a vizsgákkal kapcsolatban:

Aláíráspótló vizsga:

Amennyiben a zárthelyik és pótzárthelyi segítségével sem sikerül mindkét zárthelyit legalább elégségesre megírni, már csak egy lehetőség marad az aláírásnak (és így a vizsgázás jogának) a megszerzésére: a vizsgaidőszak előtti "pótlási héten" lehetőség nyílik az egyik (értelemszerűen: a sikertelen) zárthelyinek az újbóli pótlására. Erre a második pótzárthelyi alkalomra a TVSz "aláíráspótló vizsga" néven hivatkozik, de ez természetesen nem egy valódi vizsga, hanem egy, a zárthelyikhez és pótzárthelyikhez hasonló dolgozat (amelynek az anyaga megegyezik a megfelelő, eredeti zárthelyi anyagával). Azonban az aláíráspótló vizsgára is vonatkozik a TVSz fent említett szabálya: bármelyik zárthelyi csak akkor pótolható, ha a másik már az első alkalommal (pótlás nélkül) sikerült. Az aláíráspótló vizsgán már nem lehetséges korábban eredményesen megírt zárthelyi javítása.

Mindez tehát azt jelenti, hogy ha valaki a két zárthelyi közül mindkettőn elégtelent ír (vagy nem jelenik meg), akkor ebben a félévben már semmilyen módon nem szerezheti meg az aláírást. Ha viszont valaki a két zárthelyi közül legalább az egyiket elsőre legalább elégségesre írja meg, akkor a másik zárthelyit összesen akár három alkalommal (a zárthelyin, a pótzárthelyin, illetve az aláíráspótló vizsgán) is megpróbálhatja teljesíteni.

Technikai tudnivalók az aláíráspótló vizsgával kapcsolatban:


Zárthelyik:

Első zárthelyi: 

október 20. (hétfő)

18.00 - 20.00


Második zárthelyi:

november 27. (csütörtök)

  8.00 - 10.00



Az október 20-i, első zárthelyi terembeosztása:

Kérjük szépen, hogy mindenki keresse meg (pontosan), hogy a (vezeték)neve az ábécé melyik részébe tartozik és az ennek megfelelő terembe menjen dolgozatot írni.
Az első zárthelyi anyaga
az első hat BSz1 előadás anyaga. (Címszavakban ez a következő témaköröket jelenti: térbeli koordinátageometria, Rn fogalma és az ezzel kapcsolatos ismeretek - pl. altér, generált altér, lineáris függetlenség, bázis, dimenzió, koordinátavektor, - lineáris egyenletrendszerek, determináns, mátrixműveletek.)
További, a ZH-ra vonatkozó általános tudnivalók alább olvashatók!
Mindenkinek sok sikert kívánunk!

A - Cs:
IB028
D - H:
CH.MAX
I - K:
Q.I
L - P:
K.F.51
R - Szá:
Q.II
Sze - Zs:
K.2.34

A zárthelyire való készülésben az elmúlt 4 év dolgozatai közül az első zárthelyik és az azokhoz tartozó pótzárthelyik feladatai jórészt változtatás nélkül használhatók. A csak kisebb változtatással, vagy egyáltalán nem használható feladatok az alábbiak:
2013. október 24.: A 2. feladatban "U tetszőleges vektortér" helyett Rn egy U altere értendő.
2013. december 9., első pótzárthelyi: A 2. feladatban "V vektortér" helyett Rn egy V altere értendő.
2013. december 17., első pótzárthelyi: A 2. feladat elhagyandó, a 3. feladatban "V vektortér" helyett Rn értendő.
2012. október 18.: A 3. feladatban "V tetszőleges vektortér" helyett Rn egy V altere értendő.
2012. december 3., első pótzárthelyi: Mindegyik feladat használható.
2012. december 11., első pótzárthelyi: A 2. feladat elhagyandó, a 3. feladatban "V vektortér" helyett Rn értendő.
2011. október 20.: A 2. feladat elhagyandó, a 3. feladatban "V vektortér" helyett Rn egy V altere értendő.
2011. december 5., első pótzárthelyi: A 2. feladat elhagyandó, a 4. feladatban "V tetszőleges vektortér" helyett Rn egy V altere értendő.
2011. december 13., első pótzárthelyi: A 2. feladatban "V vektortér" helyett Rn egy V altere értendő, a 3. feladatban "V vektortér" helyett V=Rn (és annak egy W altere) értendő.
2010. október 21.: A 2. és 6. feladat elhagyandó, a 3. feladatban "V tetszőleges vektortér" helyett V=Rn értendő.
2010. december 6., első pótzárthelyi: A 2. feladatban "V vektortér" helyett V=Rn (és annak egy W altere) értendő, az 5. és 6. feladatok elhagyandók.
2010. december 15., első pótzárthelyi: A 2., 5. és 6. feladatok elhagyandók.

További, a ZH-ra vonatkozó általános tudnivalók alább olvashatók! Mindenkinek sok sikert kívánunk!

A pótzárthelyi időpontja:

Első vagy második (de nem mindkét) zárthelyi pótlása: 

december 15. (hétfő)

8.00 - 10.00


Kérjük, hogy a zárthelyikre mindenki úgy érkezzen, hogy fejből tudja annak a gyakorlatvezetőnek a nevét, akihez a Neptun szerint jár és a dolgozaton (a saját nevén kívül) ezt a nevet tüntesse fel. (Kivételt jelentenek az emelt szintű gyakorlatokra járó hallgatók: ők az emelt szintű gyakorlat vezetőjének a nevét tüntessék fel, feltéve, hogy a gyakorlaton feliratkoztak.) Akinek ez problémát okoz, az a dolgozat írása közben, a teremben felügyelő oktatónál lévő listáról is kaphat segítséget a gyakorlatvezető nevének kiderítésében. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy érvénytelen minden olyan dolgozat, amin a feltüntetett gyakorlatvezető neve különbözik a Neptun által nyilvántartottól.

A zárthelyiken semmilyen segédeszköz nem használható. Mindig 6 feladat van, mindegyik 10 pontot ér, az elégséges határa 24 pont, a munkaidő 90 perc. Kérjük, hogy a zárthelyik írásakor mindenki megfelelő mennyiségű, előre összetűzött, üres lappal érkezzen és a zárthelyi írása közben csak ezeken dolgozzon. (A lapokra szabad előre felírni a nevet, a Neptun kódot és a gyakorlatvezető nevét, hogy ezzel a zárthelyi írása közben ne kelljen időt tölteni.) Akinek nincs tűzőgépe, annak a zárthelyi előtt tudunk biztosítani.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a zárthelyi írása közben senkinél nem lehet sem bekapcsolt mobiltelefon (még elnémítva sem), sem bármely más elektronikus eszköz; kérjük, aki ezt igényli, gondoskodjon karóráról a dolgozat írásának idejére. Felhívjuk továbbá a figyelmet arra is, hogy a dolgozat írásának megkezdése után az első 30 percben a termet elhagyni nem lehet, ennek az időnek a letelte után pedig a késve érkező hallgatók már nem kezdhetik el a zárthelyi írását.


Korábbi félévek zárthelyi feladatsorai:

A tárgy átalakulásával kapcsolatban írtak szerint az elmúlt évek zárthelyi dolgozatai nem, vagy csak részben illeszkednek a tárgyhoz. Az egyes zárthelyi dolgozatok közeledtével közzéteszünk az elmúlt néhány év dolgozatainak feladataiból egy, a zárthelyire való készüléshez használható válogatást.

2013. őszi félév (pontozási útmutatókkal)

2012. őszi félév (pontozási útmutatókkal)
2011. őszi félév (pontozási útmutatókkal)
2010. őszi félév (pontozási útmutatókkal)
2009. őszi félév
2008. őszi félév

2007. őszi félév
2006. őszi félév
2005. őszi félév
2004. őszi félév
2003. őszi félév

2002. őszi félév
2001. őszi félév
2000. őszi félév
1999. őszi félév

Korábbi félévek gyakIV, illetve vizsga feladatsorai:

(Az 1999/2000-es tanévig a tárgyból írásbeli vizsga is volt, amely mindig egy nyolc feladatból álló feladatsor volt az egész félév anyagából. Az aktuális TVSz 2007-es életbe lépéséig egy, a mostani aláíráspótló vizsgának megfelelő dolgozat a gyakIV névre hallgatott.)

2005. őszi félév
2004. őszi félév
2003. őszi félév
2002. őszi félév
2000. őszi félév
1999. őszi félév


Hasznos linkek (és link hasznok):