Három hónapja élünk Japánban és teljesen belerázódtunk az itteni szokások, helyzetek adta mindennapokba. Alapvetően elég belterjesen élünk, Danika napirendje miatt sok a ,,kötött'' program. A lakást megszerettük, többé-kevésbé berendeztük, részben új, kapott ill. guberált bútorokkal. A guberálás jelenségére és jelentőségére még otthon hívta fel figyelmünket egy barátunk, aki már több évig élt Japánban. Itt az egészen jó állapotú bútoroktól és elektronikai cikkektől is könnyedén megválnak az emberek. Ha kis hibája van, kiment a divatból vagy kinőtte a lakást, akkor kidobják. Egyrészt nem vesz senki használt cuccot, másrészt nem fér el a kis lakásokban a sok kacat, mint nálunk. Viszont szemetelni meg nem lehet csak úgy, ezért 2 havonta van lomtalanítás. A holmikat tisztán teszik ki, példás rendben, nem egymásra hányva. Reggel 8 körül teszik ki a cuccot, de 11-kor már el is viszik, úgyhogy eléggé igyekezni kellett, hogy mindent meg tudjak nézni. Pláne, hogy biciklivel a nagyobb dolgokat elég nehéz volt elhozni. De nem hiába vettem leckéket Vietnamban, hogy kell bármit biciklin szállítani. Sikerült egy kisebb polcot is hazavinni. A további termés:1 mountainbike (kicsit rozsdás, 21 sebességes, nagyon jó), dohányzóasztal, porszívó (csak egy biztosíték volt rossz benne és sokkal jobb, mint amilyeneket otthon lehet kapni), kis színes TV, kisszék, termosz, 30 magnókazetta és még egy csomó apróság. Kicsit kellemetlen volt a dolog, mert eléggé megnéztek, de láttam mást is guberálni.
Már régebben vettünk egy remek TV-t és nemrég vettünk egy videót is. Egyrészt azért mert az angol nyelvű filmeket éjszaka adják, másrészt, hogy Danika nézhessen magyar nyelvű mesefilmeket. Sajnos itt NTSC rendszert használnak, így olyan videót kellett venni, ami a PAL-t is ismeri. Persze ilyet csak Tokyóban lehet kapni, kb. 3-szor annyiért, mint a rendeset. Sebaj, megvettük. Rá van írva: Full Multisystem PAL NTSC. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy csak akkor fogom a PAL-t látni a TV-n, ha a TV is PAL. Persze nem az. Ha PAL kazettát játszok le a videobemeneten keresztül, akkor a hang jó, a kép fekete-fehér, de nagyon fut. A modern TV-ken nem lehet a futást megszüntetni. Viszont a guberált régebbi TV-n igen. Így most azon jó a kép (fekete-fehér), a hang a másik TV-n jön.
Tavasszal várható a csótány invázió, amitől főleg Bea tart nagyon, de kétségtelen, hogy nem kellemes együtt élni velük. A boltban kapható védekezőszereket beszereztük, a potenciális bejöveteli helyeket elzártuk, a lakásban 3 hónap alatt csak egyet találtunk, igaz a lakás frissen felújított.
Az egyik szomszéd családdal már összebarátkoztunk, szerencsére valamicskét beszélnek angolul, ami itt elég ritka. A férj gyógyszerész, a feleség otthon van a gyerekkel. Naganóból költöztek ide 1 éve.
Nyelvi nehézségeink nem csökkentek. Hivatalos ügyet továbbra is csak úgy tudok intézni, hogy ha valaki jön velem. A boltokban azért már elboldogulunk. Persze előfordul, hogy nem az van a csomagoláson belül, amit gondolunk, mert a feliratot elolvasni nem tudjuk. De most már csak olyan dolgot veszünk általában, amit ismerünk. Az élelmiszerbolt kínálatának feléről fogalmunk sincs, mi lehet. A legtöbb boltban, mint külföldit, már ismernek és messziről köszönnek.
Az emberek üdvözlési szokásai számunkra furcsák. Az alá-fölérendeltség szerint hajlonganak egymás előtt. Gyakran elég vicces. Egymással szemben kb. 2 m távolságban kb. 80-90 fokban meghajolnak egymás után akár 8-10-szer is. Mi is hajlongunk folyton, az a biztos.
A gyerekeket nemigen öltöztetik fel. Az a vélekedés, hogy edződjön
csak a gyerek minél korábban, annál ellenállóbb lesz. Amikor mi
kabátban, sállal, sapkával járunk 
C-ban,
akkor a gyerekeket rövidnadrágban, miniszoknyában, vékony, vászon
gumitalpú cipőben járatják. A csecsemőkön még zokni sincs. Igaz, hogy
kocsival járnak mindenhova, de ezt azért túlzásnak tartjuk. Folyik is
az orra mindegyiknek. Ráadásul nyilvánosan orrot fújni nagy
illetlenség.
Danika is beteg lett, neki hasmenéssel kezdődő, elhúzódó, majd lázzal, kiütéssel végződő betegsége volt, 3 hétig tartott. Itt minden betegséggel a kórházban levő rendelőbe megy az ember. Nyelvtudás híján persze el kellett hívnunk a tanszék egyik oktatójának feleségét, aki kicsit tud angolul. Először a recepciónál álltunk sorba 1/2 órát, majd az orvosnál 1 órát (a sok megfázott gyerek között). Az orvos 5 perc alatt megvizsgálta Danit, valamit beszéltek a kísérőnkkel, amit nem tudott lefordítani. Utána 1/2 óra sorban állás a pénztárnál, hogy kifizethessem a 11200 yent a vizsgálatért. (Ezt a biztosításuk, ami 20000 yen 1 évre, utólag visszafizeti.) Irány a gyógyszertár, ahol kapunk egy port, amiről senki nem tudja, mi az. Ezek után ráadásul Dani nem gyógyult meg. Egy hét múlva ezért inkább a közeli kis klinikára mentünk a szomszéd nő kíséretében. Itt mindennel megvoltunk 20 perc alatt és csak 3000 yen volt. A szomszédunk nem tud elég jól angolul, de ha valamit beszélni akartunk, felhívtuk egy barátnőjét, aki lefordította pl. hogy kell bevenni az orvosságot, mit egyen Dani. Ez már sokkal jobb volt, de ettől sem gyógyult meg. Azután még két látogatás itt, meg egy a kórházban, még 30000 yen és túlestünk a betegségen. Úgy sejtjük rózsahimlő lehetett, bár az orvos nem tudta megmondani a latin nevét a betegségnek.
Két magyar él rajtunk kívül Hitachiban. Egy fiatal nő, Judit, aki angolt tanít és japán férje van, és egy vegyész, aki a Hitachi gyár kutatólaboratóriumában dolgozik októberig. Judittól megvettük a 10 éves Suzuki Juna autóját. Olcsóbban jutottunk hozzá így, mintha dealernél vettük volna.
Itt japánban a személyautóknak kétféle rendszáma lehet. A rendes autóknak fehér, a 600 ccm-nél kisebbeknek sárga. Ezeknek olcsóbb az adója és biztosítása is. Nem kötelező hozzá parkolóhelyet bérelni havi 10000 yen-ért, mint a rendes autóhoz. Természetesen a mienk ilyen, 550 ccm-es, és nagyon kicsi, de megy. Elég sok busz, meg vonat van itt, de egyrészt nagyon drága, másrészt nem tudjuk saját erőből megállapítani, hová megy. Az pedig elég fontos szempont. Kocsival sokkal egyszerűbb a dolog. Megesett, hogy a busz nem oda ment, ahová akartunk menni, máskor meg, amikor vissza akartunk jönni, kiderült, hogy aznap nincs vissza busz (3 km-re a központtól, gyerekkel). Tokyóba pedig olcsóbb bemenni kocsival, mint vonattal, bár a 130 km-es út kb. 5-6 órát vesz igénybe.
Nemrég ért véget a Téli Olimpia Naganóban. Szívesen megnéztük volna
élőben is, de nagyon sokba került volna. A TV-ben elég sokat mutatták
a versenyeket, de pl. a legtöbb hokimeccset csak az általunk nem
fogható műholdas csatornán. Amit mi láttunk az főként a japán
versenyzők szereplése volt. Én persze követtem az eseményeket az
interneten is. Rendkívül jól meg volt csinálva:
http://www.nagano.olympic.org/home_e.html (már nem
mûködik az oldal).
A japán versenyzők várakozáson felül szerepeltek, 5 aranyat nyertek. (Az eddigi téli olimpiákon összesen nyertek 3-at.) A győztesek persze nemzeti hősök lettek, a győztes versenyét naponta 20-szor megnézhettük. Nagyon szimpatikusak voltak nekem a japán versenyzők, és roppant szerények. Szinte mindegyik sírva fakadt, ha győzött azért, ha nem, akkor azért. Március 5-től 14-ig lesz a Téli Paralympia Naganóban. Ezzel is elég sokat foglalkoznak már a TV-ben. A jegyek is mind elkeltek, pedig most először adják pénzért. Ez is megnézhető az interneten: http://www.nagano.paralympic.org/ bár magyarok nem lesznek.
Nemrég Tokyóban töltöttünk néhány napot, egy ismerősünk lakásában aludtunk. Hát Hitachi szellőssége után mellbevágó volt a tokyói tömeg. A lakások kicsik, iszonyú mennyiségű iroda és üzlet van, autók egymás hegyén hátán. A metróban a reggeli csúcsforgalomban akkora a tömeg, hogy állítólag kesztyűs rendészek nyomják be a tömeget a szerelvényekbe. Mi személyesen csak az átlagos napközbeni tömeget tapasztaltuk meg.
Elmentünk az Ueno Állatkertbe, ami Japánszerte híres, mi nem találtuk annyira különlegesnek. Danika persze élvezte, ez a lényeg. Tudtunk vele kiállítást is nézni (Tate Galery vendégkiállítása), sőt nagyon érdekelték a képek, felnőttesen sétált a képek között a maga 21 hónapjával. Mindhárman jól elfáradtunk az egész napos csatangolásban.
Tokyóban különösen feltűnő egy szokatlan reklámozási forma. A reklámcédulát egy csomag papírzsebkendőbe teszik és ezt osztogatják az utcán. Minden sarkon több ember is. Így aztán elég szép készletünk van papírzsebkendőből. Nem is árt, ha van az embernél, mert pl. a vendéglőben nincs szalvéta. Csak a jobb éttermekben kap az ember kis forróvizes törülközőt.
A bankok szolgáltatásain eléggé elcsodálkoztam. Először is kell csináltatni egy pecsétnyomót (hanko) 5-6000 yenért. Ezt használja az ember aláírás helyett minden iraton. Ez azért jó, mert ha elveszted vagy ellopják, akkor jó nagy bajban vagy. Szerencsére a közbiztonság nagyon jó, így nem kell ettől félni. A számlanyitás a szokásos. A számlához kapsz egy kis füzetet és egy bankkártyát, amivel az automatából tudsz pénzt felvenni. A kártyához persze kell PIN kód is. Ez úgy generálódik, hogy leírtam egy papírra és odaadtam a pultnál. Mivel itt az arab számokat kicsit máshogy szokás írni mint otthon, nem tudták jól elolvasni, ezért még fel is kellett olvasnom. (Szerencsére a közbiztonság nagyon jó.)
Automatából sok van, de csak munkaidőben működnek. Az automatába be kell dugni a kártyát és a kis füzetet is, amibe belenyomtatja a gép, hogy milyen forgalom volt a számládon. Ez tetszik, mert nem kell a hónap végéig várni, hogy megtudd milyen pénzed jött. A villany, gáz stb. számlákat lehet automatikusan utaltatni, sőt ez nem is kerül pénzbe. Viszont 2 hónapig tartott elintézni. Mi legyen a havi házbérrel? Az automatáról elvileg tudnék pénzt átutalni magam is, ha nem japánul lenne minden kiírás a képernyőn. Sebaj, biztos azt is lehet automatikusan. Persze ehhez kellett egy segítő. Mondom a segítőmnek, mit szeretnék elintézni. Azt mondja, ilyet a japán bankban nem lehet. Rábeszéltem, hogy kérdezzük meg. Lehetett. (Erre a segítőm is rögtön elintézte a magáét.) De! Kell fizetni először 1700 yen ügyintézési díjat (vagy mit), ott a bankban készpénzben, nem tudják levonni a számlámról. Utána az átutalás havi díja 2-szer annyi, mintha én küldeném az automatáról. Persze ez csak utóbb derült ki, mert semmilyen tájékoztató nincs. Viszont adtak egy csomag papírzsebkendőt ajándékba. Kamat nincs, igaz az infláció is csak 0.3%. Mindenki mindent készpénzzel fizet ki, bár mindenkinek van hitelkártyája is. Pedig sok helyen elfogadnak hitelkártyát, de csak a japán kiadásút.