Augusztus a szabadságolások, a strandolás és a tűzijáték szezonja. A strandolást az idén is nagyon élveztük, szerencsére most sokszor volt jó idő, nem úgy, mint tavaly. Tovább fejlődtem a body-board használatában, néha már egész jól sikerült elkapni a hullámokat . Sikerült megúsznunk a napozást is komolyabb leégés nélkül.
Augusztusban rengeteg tűzijátékot rendeznek, hiszen ez itt több száz éves hagyomány. Minden valamire való városban van legalább egy, mi idén a Hitachi kikötőben tartottat néztük meg. Majd 2 órás volt, igaz kicsit ritkán lőttek, de azért tetszett. Közben persze evés-ivás, hordozható szentély hordozása, meg egyéb szórakoztatás.
Augusztus 15-én volt a halottak napja. Ezt kicsit másképp kell elképzelni, mint nálunk, de itt is mindenki ilyenkor látogatja meg a rokonai sírját. Mivel a legtöbb ember más városban lakik, mint ahol a sír van, iszonyatos népvándorlás indul meg ilyenkor. Ebből az alkalomból a Civic Center előtt fesztivált is tartottak. Volt yukata-verseny, éneklés, harmonika együttes, fuvolaegyüttes, játékok, evés-ivás.
Este 7-kor kezdődött a főtéren az ősöket megidéző táncolás. A tér közepén egy nagy állványon játszott egy dob és fuvola együttes, körben pedig táncoltak az emberek, yukatában, szellemnek öltözve vagy csak úgy. A tánc elég egyszerű volt és 1 órán keresztül ugyanaz. Először én próbáltam meg Danikával. Kb. 200 ember táncolhatott.
Egy idő után elkezdtek osztogatni nyakba akasztható feliratokat. Nemsokára én is kaptam. Később Bea is a szerencsés kiválasztottak közé került, sőt kapott 2 papírt is. Az egyikre az volt írva, hogy nagyszerű. Az én papíromon valami olyasmi volt, hogy szépen fejlődik. Végül Danika is felemelte a kezét 2-szer, mire ő is kapott volna egy papírt, de nem hagyta, hogy a nyakába akasszák.
Amikor véget ért a tánc, akkor ajándékra lehetett váltani a papírokat. Danika kapott cukrokat, én1 kg mosóport, Bea 11 kg mosóport. Alig bírtuk hazacipelni.
A szabadságolások itt még jobban koncentrálódnak, mint Magyarországon. Az emberek 90%-a a halottak napja környéki héten kapja meg a legfeljebb 1 hetes szabadságát, így aki megy nyaralni, az ilyenkor megy. Természetesen ettől az árak az egekig szöknek. A repülőjegy árak kb. 3-szor annyiba kerülnek, mint 2 héttel előbb. Kissé ésszerűtlennek tűnik ez a dolog, még ha vannak előnyei is.
Még az esős évszak utózöngéjeként tőlünk nem messze nagy áradás volt, ráadásul nagyon hirtelen. Egy 15 fős kiránduló csapat épp egy kis szigeten tartózkodott, amikor a szigetet teljesen elárasztotta a folyó, megszűnt szigetnek lenni. 6 embert sikerült csak kimenteni, a többiek holttestét több, mint egy hétig keresték.
Augusztus végétől 3 hétre meglátogatott minket testvérem, Zsolt. Elvittük az összes szokásos helyre, meghívták az összes ismerőseink. Sokat fürödtünk a tengerben is, neki is nagyon tetszett a body-board. Tokyóban is voltunk 4 napot és elmentünk együtt Nikkóba , ahol mi is először jártunk. Az út 3,5 óra volt autóval, oda-vissza váltva vezettünk. Ott jóval hűvösebb volt, amire nem számítottunk, néha kicsit fáztunk is. Arrafelé sok a majom. Az egyik hegyi pihenőnél ült is egy és hagyta, hogy lefényképezzük, de ha egy méternél közelebb mentünk, akkor vicsorgott.
Nikko mellett van egy tó (Csúzendzsi), hétfőn ezt néztük meg. Láttunk szép vízeséseket, egy híres templomot. Délután megkerestük japán stílusú lefoglalt szállodánkat. Szép tiszta volt, egy tatamis szobát kaptunk, fürdőszobával. Ablakunk a szomszédos folyóra és túlparton levő temetőre nézett. Jó nagy futonokon aludtunk. Este lefekvés előtt az alagsori onsenben (forró fürdő) áztattuk magunkat, ahonnan a folyóra nyílott kilátás. Annyira tetszett, hogy másnap reggel is lementünk.
Kedden gyalog bejártuk a néznivalókat, amik szerencsére egy helyen tömörülnek. Minden belépőjegy drága volt. A legnagyobb templom a Toshogu Shrine fejenként 1250 yen. Itt van Tokugawa Ieyasu sógun sírja, amihez 207 lépcsőfok vezet. A nikkói templomok érdekessége, hogy építésük során ötvözték a shinto és buddhista elemeket. Szent hegyük neve Nantai.
Zsolt hazautazása után egy héttel nagy utazásra indultunk, Hokkaidóra. Az út hajóval egy nap volt oda, egy vissza, vittük az autónkat is. Odafelé egy elég rozoga hajóval utaztunk, kívül csupa rozsda volt, Danika el is nevezte Rozsdásnak. Recsegett-ropogott egész úton, amúgy csendes utunk volt. Egy 40 fős szobában aludtunk a földön. Szerencsére kb. félig volt csak telített, így az 50 cm széles szétnyitható matracok közül 3-at is használtunk (Danikának nem járt volna), így délután és éjjel is tudtunk aludni. Danika élvezte az utazást, volt egy gyerekjátszóhely, ott jókat autóztunk. Reggel 9-kor érkeztünk Tomakomai kikötőjébe és aznap kirándultunk Sapporótól délre. Láttunk bugyborékoló tavakat, kénes füstölgő dombokat, kristálytiszta tavakat.
Estére értünk Sapporóba, könnyen megtaláltuk szállásunkat, ami egy debreceni fizikus lakása volt, aki egy évet tölt itt. Két éjszakát alhattunk nála, egyik éjjel fél 3-ig beszélgettünk. Sapporó nem túl érdekes város, egy nap elég is volt rá. Egy szép templomot láttunk, hagyományos japán esküvővel. Mivel a város alig több, mint 100 éves, túl sok műemlék nincs.
Sapporóból 7 óra alatt értünk Kitamiba, 300 km-re keletre, ahol egy pesti matematikus kolléga által guberált puha futonok vártak. Itt 4 éjszakát aludtunk, mindennap kirándultunk, többnyire Lajos autójával, ami jóval kényelmesebb, mint a miénk. Elmentünk Hokkaidó legkeletibb részére, a Shiretoko félszigetre. Útközben találkoztunk egy csapat rókával és több őzikével is. Ki volt írva, hogy medve is van, de nem láttunk. A végcél egy melegvízforrás volt, ami a legnagyobb élményünk volt. A patakmederben kellett felfelé másznunk. Bea mezítláb mászott, feltűrt nadrággal, én a nyakamba ültettem Danikát és először cipőben próbálkoztam. Helyenként elég nehéz volt mászni, főleg Danival a nyakamban. Végül én is levettem a cipőmet, de úgy meg eléggé csúszott. Danika nagyon élvezte a dolgot, szerencsére nem volt tudatában a veszélynek, nem úgy, mint mi.
Fent egy kis medencében gyűlt össze a víz, fürdőruhában mind bele is mentünk. Nagyon meleg volt a víz és örültünk ennak az igazi japános melegfürdőnek. Igazán fantasztikus élmény volt. Lefelé sem tudtunk könnyen mászni, egyszer el is estem Danikával a nyakamban. Nagyobb baj nélkül megúsztuk, Bea elkapta Danikát, a cipőjét is utolértük, de én eléggé megütöttem magam és a szikla jól megvágta a talpamat. Hokkaidóról visszafelé a hajóút izgalmas volt. Eleve 2 óra késéssel indultunk, kisebb viharban. Indulás előtt tájékoztattak, hogy az idei 18. számú tájfun valószínűleg nem arra jön, mint mi. A hajó iszonyúan hánykolódott, elég félelmetes volt. A tenger vadul dobálta az óriási hajót, aminek a belseje tele volt kamionokkal, autókkal. Folyton előre-hátra lendült a hajó, amint szelte a háborgó tenger gondolom emeletnyi hullámait. Másnap tudtuk meg, hogy a tájfun tényleg elkanyarodott, mi csak egy átlagos viharba keveredtünk. 3-4 órát tudtunk aludni, Danika többet. Szerencsére ez a hajó jóval kényelmesebb volt, szinte vadonatúj. Jellemző, hogy a japán utasok 75%-a a 20 órából legalább 18-at aludt. Szép teljesítmény.
Az illető tájfun, egyébként hihetetlen károkat okozott, megölt 25 embert, rengetegen földönfutókká váltak. Ilyenkor mindig eszünkbe jut, hogy milyen jó hely Magyarország, se tájfun, se földrengés.
Nehéz általánosságban megfogalmazni ezt a jelenséget, ami talán legjobban a parkolóhelyek kezelésében figyelhető meg. A strand mellett van egy kb. 100 autó befogadására alkalmas parkoló, valójában gazos placc, ami gondosan körbe van kerítve lánccal. A parkoló július 20-tól augusztus 23-ig van nyitva, reggel 9-től este 5 óráig. A többi időben nő rajta a gaz, de még véletlenül se lehet oda állni autóval.
Amúgy 1 alkalomra 1000 yen a parkolás (5 percre is). Eleinte nem értettük, miért tűnik el mindenki a strandról 5-kor, pedig nagyon szépen süt még a nap. Hát azért, mert bezár a parkoló. Hogy mit csinál az, aki fél 6-ig szeretne fürdeni, vagy augusztus 23 után (én még szeptember végén is fürödtem)? Parkol a tilosban.
Szerencsére ez bevett szokás, soha nem volt bajunk belőle. Nem sikerült rájönnöm, hogy kinek ártana, ha nem zárnák be a parkolót holtidényben. Belvárosi utcákon sok helyen van pénzbedobós parkolóóra az út szélén, 1 óra 100-200 yen. Csak reggel 8-tól este 8-ig kell fizetni. Utána, viszont tilos megállni ezeken a helyeken! Szerencsére ezt nem veszi komolyan senki.
Mikor Hokkaidón jártunk és sapporói ismerősünk háza mellett akartunk parkolni, jó kis kalandunk volt. Mivel neki nincs autója, nem volt tájékozott parkolóhely kérdésben. Azt hitte, hogy ahol szabad hely van oda lehet állni. Persze tudtam, hogy ez nem így van, mindenkinek számozott, bérelt helye van. De szokott lenni egy üres a vendégek részére. Épp jött is a szomszéd, akitől megkérdeztem, hogy melyik a vendégparkoló. Ő rá is mutatott egyre, mondván, ott senki nem szokott állni. Másnap aztán kiderült, hogy ez igaz ugyan, de a hely azért valakié, aki rá is tett egy cetlit a kocsira, hogy azonnal menjünk el onnan. A szomszéd nagyon kedvesen egy válasz cetliben tájékoztatta az illetőt a helyzetről. Felhívta a vendéglátónk munkahelyi főnökét, hogy valami megoldást kell találni. Hosszas telefonáltatások után a következő megoldás született. A szomszéd autójával a fűre állt, mi meg az ő helyére. Az említett helyen azóta sem állt egy autó sem.