Május elején minden évben International Performers Festivalt rendeznek Hitachiban. Meghívnak 10-15 utcai előadóművészt, zsonglőrt, zenészt, pantomimest, akik 2 napig az utcán produkálják magukat, szigorúan betartva a nyomtatott füzetbeli időbeosztást. Érdekes, hogy ez a műfaj majdnem csak a külföldiek kiváltsága, így több külföldi is volt közöttük, akik mind jól beszéltek azonban japánul.
Legjobban a zsonglőrök tetszettek. Egyébként Japánban tilos az utcán zenélni, előadni, de vannak azért helyek, ahol mindig akadnak elvetemült előadók, na nem itt Hitachiban, hanem nagyobb városokban. Talán ezért is van, hogy sok köztük a külföldi. Ők nem követnek el harakirit, ha elzavarja őket a rendőr. Május közepén elmentem pár napra Tokyóba, hogy megvegyem a nagyobb értékű hazavinnivalókat, mert a vámszabályok miatt ezeket fél évvel a hazaérkezés előtt már meg kell venni. A fő beszerzés egy jó fényképezőgép volt, amit használtan, de nagyon jó állapotban vettem, az új ár feléért.
Találtunk nem messze Hitachitól egy érdekes játszóteret, Juóban. Hatalmas park, fa mászókák kötelekkel, hálókkal. A fő attrakció azonban egy kb. 30 méteres csúszda, amin a csúszó felület helyett görgők vannak. Nagyon jól ,,csúszik'', Dani jó sokszor lement rajta. Mi is kipróbáltuk, nagyon jópofának találtam, csak kicsit túlságosan masszírozta az én ,,csúszó'' felületemet. Azért lementem még egy párszor. Próbálkoztam egy deszka tetején is, de úgy meg túl gyors volt. Az elkövetkező héten viszont próbáltam nem leülni, mert csupa kék-zöld lett a hátsóm. Június elején egy hétre átugrottunk Koreába. Olcsóbb, mint ha pl. Kyotóba mentünk volna.
A repülőutat Danika nagyon élvezte, jól is viselkedett. Felháborítóan gyenge kaját adtak (United Airlines) vacsoraidőben.
Este fél kilenckor érkeztünk, felültünk a metróra és kb. 40 perc alatt odaértünk a szállodához közeli metróállomáshoz, amit a reptéren ajánlottak. A szálloda szó túlzás, három emeletes motel volt, viszonylag új épületben, a belvárosban. A metróból a zuhogó esőbe léptünk ki a cuccokkal megpakolva, babakocsival. A motelt először nem találtuk, így elmentem megkeresni, Bea Danikával leült egy fedett helyen. Danika ekkor benyögte: nagyon kidöglöttem. A motelben a liftnél egy 8 cm-es csótány fogadott minket. A szoba és a berendezés tiszta és új volt, a dögök az ablakon jöttek be. Az első éjszakán mindhárman végig rosszul aludtunk. Bea a csótányok miatt, én a helyszűke miatt. Egy keskeny franciágyon aludtunk hárman, Danika középen. Hol hasba, hol fejbe rúgott minket. Másnap reggel kiderült, hogy van gyerekágyuk.
Bea a csótányok miatt egy másik szállodába való költözést szorgalmazta. Első nap elmentünk egy közeli kertbe, ahol szentélyek és múzeumok vannak, nézelődtünk a belvárosban, bementünk egy hatalmas könyvesboltba. Aznap már jobban aludtunk, Danikának lett külön ágya.
Második nap elmentünk a ,,Korean Folk Village''-be. 1 órát vonatoztunk, majd a Suwon nevű városból ingyenes busszal vittek oda még 20 percig. Suwon állomás igazi ázsiai hangulatot idézett. Dugó, hangzavar, tömeg, azonosíthatatlan buszmegállók. A falu remek élményt nyújtott. Több mint 260 épület, pajta, karám, stb. mutatta be, milyen volt az élet hajdanán Koreában. Sok mindent ki lehetett próbálni. Volt ló, láttunk hagyományos koreai esküvőt, táncot, szóval nagyon tetszett. Kis vidámparkot is találtunk a falu szomszédságában Danika nagy örömére.
A falu után másnap a Lotte World nevű vidámparkba mentünk reggel 10-től este 10-ig. Ez olyan Disneyland-féleség sok új ötlettel. Egyik fele egy óriási fedett csarnok, a másik egy sziget, ami nyitott. Bérletet vettünk, így bármire felülhettünk tetszőleges sokszor. Szerencsére kevesen voltak, így várnunk szinte semmire nem kellett. Én kipróbáltam a legvadabb dolgokat is (szabadesés a magasból, hullámvasút). Danikát jónéhány dologra nem engedték fel, mert nem érte el a 110 vagy 120 cm-t. Ilyenkor persze sírva fakadt szegény. Így is maradt azért olyan játék, amire felülhetett. Kisautók, kisvasutak, léghajó, stb. Itt ebédeltünk és vacsoráztunk is. A Lotte World egy része Folk Museum, ami pazar volt. A koreaiak életét mutatta be maketteken. A legjobb egy egész falut bemutató terem volt. A bábok, házak, kapuk, állatok teljesen élethűek voltak.
Egyébként több koreai múzeumot látva mondhatom, hogy sokkal jobbak, mint a japánok, nagyon szemléletesek, ötletesek. Este lézershow is volt a Lotte Worldben, de ezalatt Dani a nagy hangerő ellenére elaludt.
Másnap reggel fáradtan átköltöztünk egy 10 ezer wonnal (2000 forint) drágább szállodába, abban a reményben, hogy nem lesz csótány. Sajnos volt, több is és a szálloda is koszosabb volt. Közvetlenül az egyik nagy bevásárló piac mellett és a kiírásokból kiderült, hogy orosz a vendégek zöme. Mivel gyerekágy nem volt, alig aludtunk a keskeny ágyon, így Bea még este telefonált az előző motelba, hogy reggel visszamennénk. Szerencsére volt szoba, bár nem ugyanazt kaptuk. A hátralévő 2 napban összesen 1 csótányt találtunk az ajtóban, amit agyontapostunk. A 2 napban megnéztünk 2 nagy bevásárlónegyedet és a külön turistáknak kijelölt Itaewon kerületet, parkokat, templomokat, könyvesboltokat, CD boltot. Hétfőre alaposan elfáradtunk, így kedden boldogan ültünk fel a repülőre. Naritán várakoznunk sem kellett, jött a busz azonnal, ami a parkolóba vitt minket. Itt rögtön beültünk a Suzukiba, ami 1 hétig egy fizetős parkolóban, meglepően olcsón állt és elindultunk. Indulás előtt feltartóztattunk egy mikrobuszt a parkolóban, ami elkezdett gurulni, mert a kéziféket nem húzták be. Amíg tartottam, Bea gyorsan behúzta a kéziféket. A parkoló tulaja nem győzött hálálkodni, még egy csomag édesburgonyát is kaptunk a másik mellé, amit azért kaptunk, mert ott parkoltunk egy hétig 4200 yenért.
7 tekercs filmet fényképeztünk, sokat videóztunk, kipróbáltuk a koreai ételeket, de nem ízlettek túlságosan. A legtöbb dolog valóban olcsóbb, mint japánban, de pl. a műszaki cikkek nem. A szálloda ára kb. feleannyi volt és könyvek is olcsóbbak, a CD-ről nem is beszélve. Az utcák szemetesebbek, vannak hajléktalanok, rossz külsejű emberek. Az eladók nem kedvesek, nem mosolyognak, viszont az utca embere sokkal jobban beszél angolul, mint Japánban. A nők és a férfiak is jobban öltözködnek, a női és férfi cipődivat is az, hogy a cipő orra kb. 10cm-rel előrenyúlik. A zebrán az egyik felén kell oda, a másik felén visszafelé jönni. Sok az autó, meg busz, de mind koreai. Szöul belvárosa tele van magas épületekkel, irodákkal, jópofa szökőkutakkal, amerikai gyorséttermekkel. A utcán sült hernyót is árulnak evés céljából. Érdekes, hogy a legfrissebb CD is legalább 2 éves. Nincs annyi mobiltelefon sem.
Június eleje óta megint vannak más magyarok is a környéken. Illetve már március óta, de ekkor találtak ránk. Egyszer csak váratlanul felhívtak. Debrecenből érkezett egy fizikus-muzeológus házaspár egy 7 éves fiú és egy 3 éves lánygyermekkel. A férj a tokai atomerőmű kutatóintézetében dolgozik 1 évig. Tőlünk kb. 15 km-re laknak, nagyon szimpatikusak. Mivel még a berendezkedés nehézségein nem voltak teljesen túl, sokat tudtunk nekik segíteni, guberáltam nekik rengeteg cuccot. Sőt a mi szomszédaink is adtak rengeteg hasznos dolgot nekik. Dani nagyon élvezi, hogy tud a gyerekekkel beszélgetni. Sajnos nem találkozunk túl sokszor, mert ugyan közel vannak, de autóval így is 45 perc. Nekik meg nincs is autójuk.
Június 19-én ismét koncertet adott a Hitachi operakórus. Egy környékbeli iskola tornatermében léptünk fel. Először egy kis operavetítés, majd a koncert. Először az egyik kórustag elénekelte a Carmenből a Habanerát. Utána én japánul elmondtam, hogy miről szól a Bánk Bán és elénekeltem a Hazám, hazám című áriát. Utána a Traviátából a Brindisi (pezsgő duett) következett, az iskola zenetanára és az én előadásomban japánul. Előtte 2 héttel tudtam meg, hogy japánul kell énekelni, elég sokat szenvedtem , mire sikerült megtanulni. De végül sikerült és egészen jól volt az előadás. (Csak a partnernő felejtette el a szöveget néha.) Volt még másik 3 ária is, más kórustagok előadásában. Persze elhívtuk az összes ismerősünket, így 3 nagy csokor virágot is kaptam.
Június végén 10 napra Kínába utaztam, ezúttal egyedül, részben hivatalosan. 25-én indultam, s mikor beszálltam a repülőbe, csak akkor vettem észre, hogy kénytelen leszek a buisness classon utazni, gondolom túl sok volt az utas. Nagyon kényelmes volt tényleg, jó volt a kaja is, már rég szerettem volna kipróbálni. A gép eleve 1 órás késéssel szállt fel, így még tovább tudtam élvezni a dolgot. Pekingben elég lassan jutottam ki a reptérről, még pénzt is kellett váltani. Találtam egy automata pénzváltót, amin ki lehetett választani, hogy milyen nyelven írja ki az utasításokat. Meglepő módon a magyar is ott volt, ki is választottam. Aztán amikor bedugtam a 10000 yent, mindjárt ki is írta, hogy arigato gozaimasu.
Kint már várt Bing Wei (úgy 1,5 órája), akivel tavaly Japánban ismerkedtem össze. Matematikus és lényegében egy témán dolgozunk. Az akadémia autójával elvittek az akadémia vendégházába, kb. éjfélre értünk oda. Kiderült, hogy a szobafoglalás valami félreértés miatt nem sikerült, így nem volt légkondicionált szoba, csak ventilátoros, lifthókra néző. Másnap reggel odajött a szállodába Bing Wei és Chen Chuanping. Hoztak térképet, kicsit beszélgettünk, aztán Chen elvitt megnézni a Nyári Palotát. Ez nincs olyan messze a szállodától, egy nagy tó körül vannak különféle épületek, amikben valamelyik császár lakott nyaranta. Nagyon szép volt minden, ott is ebédeltünk, elég vacakot. Délre meg is néztük, utána feltett egy városközpontba menő buszra.
Ez kb. 1,5 óra alatt ért be a városba. Egy nagyobb bevásárló utca környékén mászkáltam, az angol nyelvű könyvesboltban vettem útikönyvet, meg kétnyelvű várostérképet. Amit Bing adott, az ugyanis csak kínaiul volt. Rögtön feltűnt, hogy szinte az egész várost építik. Mindenfelé hatalmas építkezések, nagy irodaházakat, szállodákat bevásárló központokat építenek, na és persze utakat, meg felüljárókat is. Ebből kifolyólag mindenhol dugó van, a gyalogosoknak meg mindenféle buckákon kell átjutni. Később megtudtam, hogy mindez október 1-jére fog elkészülni, amikor is a Kínai Népköztársaság 50 éves évfordulója lesz. Azért már vannak készen levő dolgok is, hatalmas, gyönyörű modern bevásárlóközpontokban voltam. Venni ott nem vettem semmit, mert nagyon drágák.
Este sikerült visszajutnom busszal a szállodába. Csak egy nehézség van, hogy a buszon előre meg kell mondani, hogy meddig megy az ember, ettől függ a jegy ára. Megtanultam, hogy ,,Zsong guang cün'' és szerencsére meg is értették. 120 Ft, kb. 15 km, 1 óra. A belvárosi buszokon szerencsére egyszerűen 15 Ft a jegy távolságtól függetlenül. A buszmegállótól még kb. 15 perc gyalog a szálloda, ami elég kellemetlen az egész napos mászkálás után.
Másnap megnéztem a Temple of Heavent. Ez egy nagy parkban levő néhány építmény, szentély, templom, sétány. Utána megnéztem egy másik bevásárlóközpontot. Este meghívott vacsorázni egy étterembe Wang Jianfang, szintén matematikus. Ott volt még Chen és egy fiatalabb kínai, aki másnap indult Dél-Afrikába 2 évre. Ott volt a felesége és a 3 éves kislánya is. Rengeteg kaja volt, mind nagyon finom, ettünk pekingi kacsát is. Tulajdonképpen egészen olyasmik voltak, mint amit mi szoktunk főzni, csak sokkal több zöldségféle volt a fogások között. Viszont kiderült, hogy itt is szeretik a zsíros húsokat, mint Japánban. Majdnem végig egymással beszélgettek kínaiul. Az étterem állítólag Mao volt titkárnőjének tulajdona. Mindenesetre tele volt Mao képekkel, volt egy kis oltár is egy 1 méteres Mao fejszoborral. A végén pedig kaptunk Mao jelvényt.
Kedden elmentem a Tiltott várost megnézni, ami tulajdonképpen a császári palota. Ez tényleg lenyűgöző, hatalmas területen rengeteg épület, mind nagyon szép. Egész tűrhetően karban is vannak tartva. Egyes épületekben kisebb kiállítások vannak, ezeket sokszor csak az ablakon keresztül lehetne nézni, de az ablakok olyan koszosak, hogy nem nagyon lehet átlátni rajtuk. Utána még kicsit sétáltam a Tiananmen téren, amit épp előző nap nyitottak meg újra a felújítás után.
Szerdán egy tibeti láma kolostort néztem meg, az is nagyon érdekes volt. Más volt mint a többi és van benne egy 30 m magas, egy cédrusból kifaragott Buddha. Itt futottam össze egy magyar turistapárral is.
Szerdán elmentem a Kína népei faluba. Ez egy skanzenféle, ahol híres kínai helyek kicsinyített másai is vannak. Nagyon jó hely lehetett volna, de eléggé elhanyagolt. Alig volt vendég, így nem működött a látványosságok jó része, az éttermek, boltok, folyók. Azért volt egy-két műsor, amit láttam. Táncok, énekek, népi játékok. A legjobb az volt, amikor a tánc végén a táncosok vödörrel vízzel locsolták egymást és a nézőket. Tetőtől talpig vizesek lettek, de nagyon élvezték. Én megúsztam szárazon. Este együtt vacsoráztam két Pekingben élő magyarral, ill. az egyik kínai feleségével, aki nagyon jól tud magyarul. Egyikük a kereskedelmi képviseleten dolgozik és már 10 éve él itt, a másik kínai orvoslást tanul az egyetemen már 3 éve (és még 4 évig fog). Az ő felesége volt ott, nagyon kedves, szimpatikus. Jót beszélgettünk nagyon finom kaják mellett.
Csütörtökön volt az előadásom az akadémiai intézetben, kb. 10-en
voltak meghallgatni. Utána közös (óriási) ebéd. Itt kicsit többet
beszéltek angolul velem is. Pénteken Bing megszervezte, hogy 2
diákkal és az akadémiai autóval megnézzük a Nagy Falat. Nagy. Meg
kellett mászni a legmagasabb pontját, ami nagyon kikészített, lévén 
C és tűző nap. Utána még megnéztük Ming
császár sírját 50 m-rel a föld alatt. Ebéd egy közeli vendéglőben,
finom. Hazafelé pedig vettek nekem 2 kiló őszibarackot az út menti
barackos mellett.
Szombaton és vasárnap egy-két kisebb néznivaló mellett főleg vásároltam. Csomó ruhafelét, szuvenírt, meg vettem egy kínai hangszert is, azt hiszem shuishuinak hívják. Szívni is kell (nem csak fújni) és sok nádsípja van.
Az időjárás borzasztóan meleg volt, egész végig 38-C volt, sehol egy felhő. 50 éve nem volt
ilyen meleg ebben az időszakban. A higiéniai hiányosságok miatt végig
probléma volt a hasammal, sokszor volt hasmenésem, meg a meleg miatt
se nagyon tudtam enni. A közbiztonság állítólag jó, én sem
tapasztaltam semmi rosszat, nem kellett félni semmitől. A közlekedés
kissé kaotikus, tetézve az útépítésekkel, de egész jól elboldogultam
a buszokkal.
A szálloda közelében van a számítógépbolt negyed. Mire eljutottam a szállodába legalább 200 ember akart nekem hamis CD-ROMot eladni. Na, ezek elég idegesítőek voltak. Hiába ráztam le az egyiket, rögtön ott volt a másik. És minden nap ugyanazok. A boltokban is borzaszó, hogy muszáj alkudni. Párszor jól át is vágtak.
Volt a szobámban TV is 8 csatornával. Rengeteg táncos zenés műsor: sarló, kalapács, egyenruhás táncosok, iszonyú. Volt angol nyelvű hírek is, de csupa propaganda. Viszont voltak jó sportközvetítések. Láttam az NBA döntőjét, Wimbledont, meg a női foci VB-t. Ezeket itt Japánban nem tudtam volna nézni. 3-szor is megemlítették Magyarországot. Egyszer a budapesti tudományos konferenciát, egyszer Puskás Öcsi kapott valami díjat az Operaházban, egyszer meg valami vetélkedőben mutattak egy falut.
Összességében jól éreztem magam, tetszett minden. Azóta már el is készült minden építkezés, ahogy hallottam.
Július közepén megint elmentünk 1 hétre Tokyóba. Útközben észrevettük, hogy jónéhány hangya szaladgál belül az autóban. Nem nagyon csodálkoztunk, mert mindig a fűben parkol az autó. Megálltunk egy parkolóban, mert egyre több lett belőlük. Felhajtottuk a szőnyeget és alatta mindenhol hemzsegtek a hangyák.
Ezres nagyságrendben, ott voltak már a lerakott peték százai is,
némelyikből már ki is keltek a hangyák. Bea megtalálta az
anyakirálynőt és likvidálta. A fennmaradó 1-2 ezret a nálunk levő
csótányirtóval gázosítottuk el, utána próbáltuk kitakarítani. Danika
szörnyen élvezte. Ő volt a tudósító. Mindig szólt, ha látott még egy
élőt. Kb. 20 perc alatt végeztünk a tűző napon, 
C-ban. Azóta nem vagyunk hangyásak.