next up previous contents
Next: 6. levél (1998. november) Up: Japán beszámolók Previous: 4. levél (1998. július)   Tartalomjegyzék

5. levél (1998. szeptember)

Augusztus eleje volt a tűzijátékok idénye. Szinte minden környéken tartottak egy-két tűzijátékot. Én éppen Tokyóban voltam az egyik leghíresebb tűzijáték idején, amit a Sumidagawa (gawa japánul folyót jelent) mentén. Egész délután zuhogott az eső, de szerencsére a tűzijáték idejére elállt. Rengeteg ember volt, nagy meglepetésemre rengetegen voltak yukatában. A fiatal lányok szinte kivétel nélkül, de sok fiú is kimonót öltött. Már jó előre ott tolongtak az emberek a jó kilátást biztosító helyeken és ettek-ittak. Maga a tűzijáték kb. 1 óras volt, de elég sok szünetet tartottak az egyes lövések között és egyszerre csak 2-3 rakétát lőttek fel. Igaz, voltak tűzijátékok mindenféle történelmi időszakból.

Pár nappal később a mi környékünkön is volt egy tűzijáték, amit megnéztünk. Sajnos a nagy pára miatt alig láttuk, Danika a nagy durrogások miatt befogta a fülét, de azért tetszett neki. Kicsit kárpótolt minket az otthoni tűzijátékért.

Aki pedig nem ment tűzijátékot nézni, az csinált magának. Minden boltban lehetett kapni kisebb-nagyobb tűzijátékkészletet. A kisebbek inkább csillagszóró jellegűek voltak, de akadt igazi rakéta is. Több ilyenen is részt vettünk a közeli parkolóban, a szomszédokkal közösen.

Ellátogattunk a helyi állatkertbe is. Elég lesújtó egy hely. Méretre kb. akkora, mint a budapesti, de egy fokkal rosszabb helyzetben van. A ketrecek még kisebbek, még kopottabbak. Sok állat is elég ramatyul néz ki. Pl. a pingvin inkább zöld volt az algáktól. Viszont lehetett kígyót, kis majmot, nyuszit simogatni.

Már nagyon vártuk, hogy végre fürödhessünk a tengerben. Azt tudtuk, hogy június-július az esős évszak, de sajnos az idén egészen augusztus közepéig tartott. Az esős évszak azt jelenti, hogy szinte mindig borult az ég és hetente 3-4 napon át esik. Nagyon magas a páratartalom, ami miatt nagyon szenvedtünk. Nem az érzés miatt, hanem azért, mert a lakásban minden penészedett. A ruhák, cipők a szekrényben, a fürdőszoba, a tatami, a futon (matrac-ágy) alja. Vannak ugyan mindenféle nedvszívó kristályok, meg penészölő szerek, de nemigen használtak.

Itt a strand környékén semmilyen infrastruktúra nincs szezonon kívül. Július elején viszont fából építettek öltözőket, meg éttermeket a parton és várták, hogy elmúljon az esős évszak. Amíg be nem mondják a TV-ben, hogy vége van, nem megy senki a strandra. Ám az idén csak nem akart vége lenni. Aztán végre augusztus 10-én eljött a várva várt nap. Le is mentünk a strandra, természetesen jól leégtünk. Hitachi a 37 szélességi fokon van, 10 fokkal délebbre, mint Budapest. Másnap vettünk napernyőt, krémet és egy body-boardot. Ez utóbbi hullámlovaglásra használható deszka, amin hasalni kell. Ettől kezdve majdnem mindennap ezzel kísérleteztem. Kb. 3 méter magas hullámok voltak, kezdetben sokszor előfordult, hogy úgy lenyomtak a víz alá, hogy azt hittem sohasem jövök fel, de aztán belejöttem. Sajnos nagyon nehéz elkapni a jó hullámot, jó helyen, jó időben kell lenni, és gyorsan lapátolni. Persze ilyenkor mindig lecsúsztam róla. Így, mondjuk 2 óra alatt legfeljebb 10-szer tudtam elkapni a hullámot. De nagyon élveztem.

Dani nem nagyon volt hajlandó bejönni a tengerbe, pedig legalább 24 fokos volt. Az ölemben, meg a nyakamban azért bejött velem néha, az nagyon tetszett neki. Viszont homokozni nagyon szeretett.

Több képet láttunk korábban, amin a japán tengerparton a japánok, mint a hering, összezsúfolódva napoznak. Szerencsére itt nem volt ilyen vészes a helyzet, legfeljebb vasárnap. A rendkívül kevés szabadság miatt ugyanis hétköznap nem sokan voltak a strandon. Aztán augusztus 20. után hirtelen mindenki eltűnt, lebontották az éttermeket, pedig akkor kezdett igazán jó idő lenni, a víz is meleg volt. Csak egy-két szörfös maradt, meg mi. Egészen szeptember közepéig jártunk fürödni. Igaz, a vége felé már jöttek a tájfunok, ami miatt voltak 5-6 méter magas igazán ijesztő hullámok is. Érdekes módon Dani ekkor kezdett ráérezni a dolog ízére és már sokat lubickolt ő is a tengerben.

Szeptemberben egy hónapra látogatóba érkezett Bea anyukája. Végre nem voltunk olyan egyedül. Természetesen megmutattuk neki a környék és Tokyo nevezetességeit is. Voltunk pár olyan helyen is, ahol még előtte mi sem voltunk. Pl. a Hitachi Seaside parkban. Ez egy hatalmas park, benne egy kis vidámpark. Én ültem egy olyan szerkentyűn, ami fejjel lefelé is meghintáztatott. Egész jópofa volt. A többi attrakció inkább gyerekeknek való volt, például hatalmas mászókák, lépegető műelefánt. Elég drága, egy menet valami érdekesebb dolgon 5-600 yenbe került.

Szeptember 12-én koncertre voltunk hivatalosak. Az apropót az adta, hogy a vendéglátó professzorom felesége, Yoko-san énekelt az egyik kórusban. A színvonal elég gyenge volt, a darabok is elég érdektelenek. A csúcs az volt, amikor egy gyerekekből és felnőttekből álló egyesített kórus elénekelte a Disney-dalt. Nevetséges volt, amint a 60-70 éves nők karjukat magasba lendítve jobbra-balra dőlve énekelték a Disney mesék betétdalait. A műsort Hitachi város kórusa szolgáltatta.6.1

Szeptember közepén megjöttek az igazi tájfunok. A tájfun azt jelenti, hogy egy kb. 2-300 km átmérőjű körben körbe fúj a szél 80-120 km/ó sebességgel. A középpont pedig vándorol, általában délről észak felé. Maga a szél nem olyan tragikus, bár Bea kezéből kitépte az esernyőt, az igaz probléma a tájfunnal járó nagy esőzés. Néhol ilyenkor esik le az évi csapadék 90%-a. Emiatt földcsuszamlások és árvizek vannak. Az egyik legnagyobb árvíz tőlünk 30 km-re volt, de nálunk semmi különös nem volt. Többen meghaltak, több száz ház összedőlt, autókat sodort el a víz. Az idén sokkal súlyosabb volt a helyzet a szokásosnál.

Szeptember 21.-én elmentünk a tokyói Disneylandbe. Én már voltam két másikban is, úgyhogy tudtam mire számíthatok. Még sokkal nagyobb tömeg volt, mint máshol. Pedig egy átlagos, őszi hétköznapon jártunk ott. Reggel 10-től este 10-ig voltunk bent. Persze mindannyian nagyon élveztük, főleg Dani.

Magyarország a Japán sajtóban Bizonyára érdekel mindenkit, vajon mit tud egy japán Magyarországról. A többség csak annyit, hogy európában van, de hogy hol, arról fogalmuk sincs. Igaz, 4 japánnal is találkoztam már, aki volt Magyarországon.

Én a TV-ben még csak kevésszer láttam Magyarországgal kapcsolatos dolgot. Egyszer egy magyar kortárs magyar festőművész tájképeit mutatták 5 percig, egyszer egy magyar karmester vezényelt a koncerten, többször reklámozták, hogy jön az Operett Színház társulata. Élőben közvetítették a középiskolások kórusversenyét, amin a kórusok fele énekelt magyar szerzőtől művet, sőt egyszer magyarul (majdnem biztos vagyok benne). Japán ismerőseim többször is láttak más, Magyarországgal kapcsolatos pár perces műsort.

Rádiót csak egyet tudok fogni, az állami rádiót. Ezen sok komolyzenét adnak, köztük sok a magyar szerző és előadó. Szinte mindennap van valami magyar. A magyar zenét nagyon jól ismerik itt.

Ezen kívül egy angol nyelvű japán újságot szoktam néha olvasni, a Japan Times-t. Ebben azért több komolyabb hír is helyet kap. Rendszeresen közlik a focibajnokság eredményét. Mindkét otthoni választásról több hosszú cikk is megjelent, semleges álláspontban. Olvashattam itt is a magyar gyerekek szexuális életéről. Nyomon követték annak a kislánynak az esetét, akinek meg akarták tiltani az abortuszt, most pedig fénykép is megjelent a 11 éves kismamáról. Két hosszú, turista csábító cikk is volt, nagyon pozitív képet festettek. Ez egyik főleg borkóstolás szempontjából. A magyar tamagochi temetőről is írtak. Japánul nem tudok újságot olvasni, de azt hiszem, ott nem írnak semmit Magyarországról.


next up previous contents
Next: 6. levél (1998. november) Up: Japán beszámolók Previous: 4. levél (1998. július)   Tartalomjegyzék
Katona Gyula 2003-10-29