Elhunyt Bach Iván

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tanszékünk alapító tagja, Dr. Bach Iván nyugalmazott egyetemi docens 2006. december 23-án, életének 80. évében váratlanul elhunyt. Az alábbiakban a gyászjelentés után - elhangzásuk sorrendjében - a megemlékezô beszédek olvashatóak.

            Búcsúzunk Dr. Bach Ivántól, a műszaki tudományok kandidátusától a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Széchenyi-díjas docensétől, fiatalok generációinak felejthetetlen tanárától.

            Bach Iván szakmai pályafutását a Villamosenergetikai Kutató Intézetben kezdte, majd a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai Kutató Intézetében folytatta, végül az utolsó két évtizedben a Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán oktatott. Munkatársaival a Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetben a számítógépes programnyelvek, majd a természetes nyelvek matematikai vizsgálatával foglalkoztak. Már mintegy 30 éve is tartott speciális kurzusokat a Villamosmérnöki Karon ebben a témakörben. Természetes volt, hogy fontos szerepet vállalt a Műegyetemen a műszaki informatikus szak megtervezésében, elindításában; a szak 20 évvel ezelőtti indulásakor ő lett és azóta is folyamatosan ő volt a Formális nyelvek tárgy oktatója, így lett a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék alapító tagja. Az ő számos kiadást megért könyvét használták és használják nemcsak a műegyetemi diákok, hanem számos más egyetem és főiskola hallgatói is, hazánkon kívül több más, magyar nyelvű képzést folytató intézményben is Révkomáromtól Marosvásárhelyig. Tanítványai mindenütt megtalálhatóak, köztük nem egy ma rangos hazai vagy külföldi egyetem oktatója.

            A tényeknek ez a száraz felsorolása azonban semmit nem mond Ivánról, a tanár-egyéniségről, a szó jó értelmében megszállott pedagógusról, aki mindig teljes dinamizmussal állt ki a tábla elé, aki minden előadásában a felfedezés örömét akarta átadni diákjainak, aki mindig nyitott volt a szakma új eredményeire, azoknak a napi oktatásba való bevitelére, előadásainak állandó, fáradhatatlan csiszolására. Tizedszer, huszadszor is ugyanolyan csillogó szemmel tárta hallgatói elé a szép eredményeket és gyakorlatvezetőinek, tanársegédeinek is át tudta adni ezt a sodró lendületet, ezt a lelkesedést. Ha valakire, őrá feltétlenül illenek Ady sorai:

            És itt már nemcsak Ivánról, a tanárról, hanem Ivánról, az emberről van szó. Mindig optimista örök-ifjúként járt köztünk, jó humorával,  elképesztően széles műveltségével. Legyen szó irodalomról, filozófiáról, vagy főleg és mindenekfelett örök hobbijáról, a zenéről, mindig érdekes, új dolgokat hallhattunk tőle. Itt fog maradni közöttünk, emlékét megőrizzük. Ismét Adyval szólva

                                                                   (Recski András, BME)

Közvetlenül karácsony előtt, december 23-án, 79 éves korában gyors szívhalál zárta le Bach Ivánnak, barátunknak, munkatársunknak, nemzedékek oktatójának életét.
Iván egy nagyszerű, elsősorban Szegedhez kötődő család tagja volt, a Venetianerek nagy nemzedékei, a kórusszervező Vándor Sándor és még sok kitűnő, az ország kultúráját hordozó és nemzetközi hírét emelő értelmiségi után és körében. Apja egyik vezető belgyógyásza volt az országnak. Iván ilyen örökséget hordozott sokoldalúságában és humánumában.
Már az egyetemen kitűnt tehetségével egy olyan csoport, a Cápa-klub tagjaként, amelyben többek között Freud Géza a későbbi matematika professzor, Frigyes Andor és Tuschák Róbert, a Műegyetem villamosmérnöki képzésének meghatározói már ekkor megmutatták generációjukból kiemelkedő képességüket.
A Villamosenergetikai Kutató Intézet munkatársaként egyik úttörője volt a hazai energiarendszer relés védelmi rendszereinek, majd intézetünknél ő lett az akkori matematikai-szabályozáselméleti problémákkal foglalkozó osztály vezetője Frey Tamás mellett. Az ő csoportja indított olyan számítógépes nyelvészeti kutatásokat, amelyek később a MorphoLogic egyik fontos iskolájává váltak és ők indították el a Műegyetemen a matematikai nyelvészet oktatását. Ezt a kollektívát Iván kisugárzó hatása tartotta egyben a különböző életutak legutolsó napjaiig.
A Műszaki Egyetem professzoraként folytatta ezt a sajátos, nem a maga eredményeit nyúzó, hanem ember- és szakembernevelő munkáját, amit a közelmúltban Széchenyi Díjjal jutalmaztak, de a legfőbb jutalom számára az a fergeteges hallgatói taps volt, ami egyetemi kurzusának záróaktusa lett.
Iván teljes ember volt. Megdöbbentő zenei memóriája és ehhez kapcsolódó műveltsége nemcsak csodálatunkat vívta ki mindig, hanem segített nekünk beleérezni olyan mélységekbe, amelyek a zenében és azon túl a kultúra finom kifejező nyelvében, az ő rezonanciájában élnek. Az itteni néhány utalás csak apró vonás volt abban a kedves, megértő, csillogóan okos személyiségben, amit most pótolhatatlanul vesztettünk el, mert egy ilyen életút és ilyen háttér, adottságok és jellemtulajdonságok ritkán egyesülnek, alig versenyképesek egy durvább közegben. 

                                                                                  Vámos Tibor
                                                                                  MTA SZTAKI 

A sok évtizedes múltra visszatekintő szűkebb baráti kör- a Cápa Klub- nevében búcsúzom Bach Ivántól.

Több mint hatvan évvel ezelőtt a Műegyetemen a háború után indult gépészmérnöki évfolyamon összeismerkedett hét hallgató. Közösen készültek a beszámolókra, vizsgákra. A részvevők, egyikét Bach Ivánnak hívták. Fiatal koruk ellenére már sok élettapasztalatuk volt, hiszen átélték a magyar történelem legocsmányabb vészkorszakát. Volt, aki a haláltáborból érkezett, másoknak -mint Ivánnak is- a munkaszolgálat és bujkálás jutott osztályrészül, ismét mások valamivel kedvezőbb körülmények között igyekeztek elkerülni a háború és a magyar kormányzat által bőségesen felkínált elpusztulási lehetőségeket. Eltérőek voltak képességeik, gondolkodásmódjuk, kulturális érdeklődési körük, de megértették egymást, mert közös volt bennük a tudás utáni vágy, az elektrotechnikához és a műszaki felsőoktatáshoz való vonzódás. Az egyik legtehetségesebbjük Iván volt. Gondolkodását erős kombinatív képesség uralta, ami magyarázza intenzív érdeklődését a műszaki kérdéseken túl a matematika, a zene, a bridzs játék és később a formális nyelvek elmélete iránt is.

Az eredetileg tanulásra szerveződött csoport gyorsan baráti klubbá fejlődött. Tagjai gyakran összejöttek közös szórakozásra is. Sokat vitatkoztak tudományról, társadalomról, irodalomról, zenéről stb. Tanították egymást és tanultak egymástól. A klub neve is az egyik beszélgetés témájából származott. Elkötelezett hívei voltak a műszaki felsőoktatás korszerűsítésének, már hallgatóként részvettek az egyetemi reform előkészítésében és végrehajtásában.. Nem véletlen, hogy később  5  egyetemi vezető oktató került ki közülük.

A baráti kapcsolatok a diploma után a mai napig fennmaradtak. A házastársakkal, a hosszabb- rövidebb ideig csatlakozó egyéb tagokkal együtt évtizedeken keresztül folytatni és gazdagítani tudták a klub hagyományait. Rendszerré váltak a közös programok, összejövetelek, a szilveszteri koccintások. A hölgy partnerek közül Iván későbbi felesége Hédi volt az első, aki a klub vonzáskörébe került és ők voltak az utolsók, akik együtt tudtak megjelenni az összejöveteleken.

Bach Iván 1951-ben szerezte meg gépészmérnöki oklevelét. Szakmai pályafutását a villamos energetikai kutatásban kezdte a VILLENKI-ben. 1964-65-ben Ford ösztöndíjasként módja volt egy évet az USA-ban eltölteni a Cornell egyetemen. Alkotó periódusának csúcsát akkor érte el, amikor a személyes hajlamainak leginkább megfelelő számítástudomány Magyarországon is a műszaki élet szerves részévé vált. 1969-től a SzTAKI számításelméleti osztályának vezetőjeként számítógépes nyelvészeti kutatásaival úttörő munkát végzett, amelyet nyugdíjazása után a BME informatikus képzés keretében Formális Nyelvek c. tantárgy kidolgozásával és haláláig tartó előadásával folytatott.

 Invenciózus kutató volt. Élvezte azokat a témákat, amelyeket a lényeg gyors átlátása után briliáns ötleteivel tudott a megoldás felé mozdítani. Kevésbé érdekelte a szakmai karrierjének szisztematikus építése, mert eszményképe nem a mindenáron sikerre törő profi, hanem a kedvtelésének élő amatőr polihisztor volt, akire ráillett Ady verssora: Én voltam Úr, a vers csak cifra szolga. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy hivatalos elismeréssel ritkán találkozott. E téren a két éve elnyert Széchenyi Díj üde kivétel volt.

Nagyra értékelte,ha valaki szakmájától eltérő területekről az átlagosnál többet tudott. Maga is erre törekedett. Egyetlen hangszeren sem játszott, de több száz kötetes partitúra gyűjteményét aktívan használta operák, koncertek látogatásakor, vagy otthoni zenehallgatáskor. Négy idegen nyelven beszélt és tartott előadásokat. Ha valami igazán érdekelte, azzal a fontosságától függetlenül szenvedélyesen és elmélyülten foglalkozott. Ilyenkor minden egyéb megszűnt létezni számára. A Rubik kocka megjelenésekor hosszú ideig traktorral sem lehetett volna elvontatni mellőle. A Parsifal előadást huszadszor is éppen olyan kíváncsisággal várta, mint az elsőt alkalommal.

Ezek voltak a karakterisztikusan egyéni motívumai a Sors komponálta Bach Iván szimfóniának., amelyet az Élet tűzött műsorára. És miközben ˝az évek szálltak, mint a percek˝  sorra felcsendültek hagyományosabb témák is: egzisztenciateremtés, házasság, tudományos fokozat, gyerekek, sikerek és kudarcok, alkotások és pozíciók, unokák, a nyugdíjas évek, őszikék.

 A program ezután már a Búcsú Szimfóniára váltott.

Egyre fogyatkoztak a muzsikusok

Most megint elhallgatott egy hangszer, kialudt egy gyertya.

Búcsúzunk Tőled, Iván! Adjon Isten jó éjszakát!

                                                                                               (Tuschák Róbert -- BME)