1976 RLVGY

 

július 7.-lo.-ig:

A vándorgyűlés szervezésében Békefi Zsuzsa, Halmos Istvánné és Urbán János vettek részt, a munkát Reményi Gusztávné irányította.

A rendezvényen mintegy 340- en hallgatták meg az előadásokat az általános- és középiskolai tananyag 1-1 új fejezetéről, az új módszerekről.

Megjelent Hanga Mária /oktatási miniszter helyettes/ is, aki az új tanév feladatairól tartott előadást.

Nagy érdeklődés kísérte Urbán János beszélgetését Kalmár Lászlóval és Péter Rózsával, akik életpályájukról, a matematika tanításával kapcsolatos nézeteiről nyilatkoztak.

A vándorgyűlés keretében sor került az 1976.évi BEKE MANÓ emlékdíjak kiosztására.

Ezen alkalomból Surányi János megemlékezett Beke Manóról,

Németh Tibor pedig Beke életművét ismertette.

 

A vándorgyűlés,előadásai a következők voltak:

C. Neményi Eszter- Radnai Gyuláné: Halmazok, logika

Hetyei Gábor: A geometriatanítás problémáiról

Zsuffa István: A számítógépek alkalmazási lehetőségei a vízgazdálkodásban

 

Orbán János: Néhány halmazalgebrai feladat

C. Neményi Eszter- Radnai Gyuláné: Geometria szemléletes fokon

Pálfy Sándor: Az általonos iskola jelene és jövője Lukács Ottó: Számítástechnika az általános iskolában

Szendrei János: Csoportok a középiskolai anyagban

Ritoók Pálné: Néhány pszichológiai szempont a matematika tanítás személyiség megismerési és személyiségfejlesztési lehetőségeihez

Herczeg János: Az iskola-rádió matematika szakkörének munkájáról

Hetyei Gábor: A középiskolai matematika tanítás mennyire

teszi lehetővé az elsőéves hallgatók beilleszkedését a felsőfokú matematika- oktatásba?

C. Neményi Eszter- Radnai Gyuláné: Kombinatorika, valószínűség - számítás, statisztika .

Reményi Gusztávné: Az általános iskolai algebra- tanítás néhány kérdése

Rábai Imre Pálmay Lóránt- Scharnitzky Viktor: Mit kérdezünk felvételi vizsgán matematikából?

 

/ Matematikai Lapok 1974. 3.-4. sz./